24.fejezet-Hibát, hibára halmozni

-Naomy?-nézett rám kikerekedett szemekkel Chris.

Basszus. Tudtam, bajban vagyok..

-Sziaa Chris..-motyogtam halkan..

Azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld..

-Naomy..te..-mondta meglepődve

-Igen..Élek.. Ittvagyok-vágtam rá

-De örülök..Húú.-lépett oda, és szorosan megölelt.-Taylor biztos nagyon örül majd.-csillantak fel mélyfekete szemei.

-Nem Chris!! Ezt most felejtsd el! Ő nem tudhajta meg.-emeltem fel a hangom.

-De miéért?-kérdezte

-Mintha nem tudnád. Olyan jó barátok vagytok.. nem dicsekedett el neked, a történtekkel? Milyen furcsa..Akkor kérd meg hogy mesélje el!-mondtam haragosan, és gúnyosan

-De igen! De ő szeret téged! És te is őt.. nem értelek.És..

-De én már lezártam kettőnk ügyét. Én nem fogok mégegyszer miatta sírni. És ha találkoznánk, azzal mindent rombadöntenék!-vágtam rá idegesen. Már untam, hogy állandóan ismétlem önmagam.

-Persze, teljesen megértelek. Te nem fogsz miatta sírni, de ő nyugodtan szenvedhet. Ha kicsit is szeretted volna, akkor figyelembe vennéd, hogy mi történik vele. Magába fordult, és állandóan azon gondolkodik, hogyan tehetne kárt önmagában.. Dehát tényleg. te nem akarsz miatta sírni. Ja, és azt se felejtsük, hogy te továbbléptél?? Igen?? Tényleg?!. Hát jó neked.. Ugyanis ő soha az életben nem fog tudni továbblépni. Ha elfelejteted volna, ő belédvésődött. Mindig rád gondol, és mindig is rádfog. Persze, ha csak lesz még olyan hogy mindig. Ugyanis nem tudni, mikor követ el valami hülyeséget.De persze. Megértelek. Te ne sírj, te ne szenvedj. Nagyon sajnálom, hogy ezeket kell neked mondanom. Én kedveltelek téged, és már befogadtalak a családomba. Félreismertelek téged. nem ilyennek ismertelek meg. -vetette oda, majd elviharzott.
Ez nagyon szívenütött.
Hülye,önző,buta liba vagy Naomy! Egy kétlábon járó szerencsétlenség, aki hibát hibára halmoz! Megérdemelted Naomy.! Ez kellett neked? Erre vágytál? Hát megkaptad.! Most jól kiosztottak, és teljesen jogosan! Hogy lehettél ilyen hülye? Hogy tehetted ezt vele? Miattad szenved életed nagy szerelme, te pedig csak magaddal törődsz. Olyan hülye vagy, és meggondolatlan! Miért kellett neked úgy felkapni a vizet? Miért nem hallgattad végig Taylort, akkor amikor még volt esély a megbocsátásra? Miért kellett neked ottmaradnod, és belevágni egy kapcsolatba? Miéért?-a magam pocskondiázásom közepette kishugom hangját véltem magam mellett hallani.
-Naomyy!! Hát itt vagy? Drága nővérkém! Úgy hiányoztál! Annyira örülök hogy itt vagy, és mostmár nem hagysz el minket.-ujjongott a kishúgom July!
Hmm..legalább ő még szeretett engem, és nem látta azt aki voltam. Azt a hülye, önző csitrit...
-Jajj picur! Te is nagyon nagyon hiányoztál! Igen mostmár nem.-hazudtam.. Nem akartam elkeseríteni azzal hogy De igen July, elmegyek..amikor úgy örült
-Figyelj prücsök, nekem közbejött valami, amit sürgősen elkell intéznem. Menj haza egyedül, ígérem megyek én is amint tudok. Nemhari?.kérdeztem
-Jó, de biztos jössz?-bizalmatlankodott. Bár nem csodálom, hiszen egyik napról a másikra eltűnök.
-Igeen,persze!-mosolyogtam, majd elköszöntünk egymástól.
Megindultam, de kicsit kelletlenül,mert nem voltam biztos magamban. Mi van, ha csak mindent még jobban elrontok? És, ha meglátom ŐT és rájövök ő kell nekem, és nem akarok majd hazamenni Joshoz?
Hamarosan már a kapu előtt álltam,várva hogy valaki elémjöjjön.
Bármit megadtam volna, hogy ne Chris legyen, de nem volt szerencsém
-Nocsak,nocsak..Kit látnak szemeim?-gúnyolódott
-El is mehetek!!!!-vágtam rá mérgesen, persze úgyse mentem volna.
-Nee.! Ne. bocsi, nem akartam. És, ne haragudj, hogy a sulinál úgy neked estem, de tudtam csak akkor jön meg az eszed.-sajnálkozott.
-Jó jó. Semmi..Tay?-kérdeztem befelémenet
-Fent van a szobájában, már mióta.-ez hallatán felkaptam a fejem.
-Mii? Miéért? Miatam ugye?-hajtottam le a fejem
-Igen. Mióta elmentél mindíg más. Az elején összevissza rohangált, hogy rádtaláljon, utána már az jött, hogy senkihez nem szólt, aztán állandóan sírt, mint egy kislány. És most a végső fázis. Nem eszik,iszik,alszik, csak bent ül a szobájában, és ücsörög, miközben mindenféle szőrnyűségekre gondol.
-Sajnálom.Én..Én nem tudtam. Csakis magammal törődtem. Az én érzéseimmel, mint ahogy te is mondtad.-sütöttem le a szemem. Biztos nekik is szőrnyű lehetett így látni az életvidám, mindíg jókedvű barátjukat.(Szinte már testvérüket)
-Ezt ne nekem mond-felelte, majd elkezdett Taylor szobája felé terelgetni.
Ha Tay ajtaja előtt nem álltam, vagy 5 percet, akkor egyet sem. Nem tudtam mi fog következni.Féltem. A gyomrom csak úgy remegett, a szívem majd kiugrott a helyéről.
Bekopogtam, majd megpillantottam ŐT, amint beléptem.
Háttal volt nekem, és hiába nem tudta ki a látogatója, még csak hátra se nézett.
-Hiányoztál.Nem is tudod mennyire.-ezek a szavak, mindenféle gondolkodás nélkül csúsztak ki.Gondoltam, hogy felfogja ismerni a hangom.
Hátrafordult, majd felpattant, mint aki szörnyet látott.(Bár megérteném ha amiatt lett volna)
-Naooomy.Hát ittvagy. Ugye, nemcsak a képzeletem játszik velem.?-kérdezte remegő hangon.
Szőrnyű volt ránézni.
Szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, az arca olyan más volt. Olyan meggyötört, és elveszett.
-Nem, ittvagyok.-feleltem halkan
-Hallgass meg kérlek! Légyszíves..-könyörgött.
-Rendben!-bólintottam
-Kérlek higgy nekem. Én soha nem teném ezt veled. Nem csaltalak meg. Nem kezdeményeztem, és nem is folytattam semmit. Nem viszonoztam azt az átkozott csókot. Soha. Egy percig tartott mindössze. Én.. nem tudom mi történt. Én lesokkoltam. Megijedtem. Ne haragudj rám. De te vagy a mindenem. Te vagy a legszebb nő a világon és a legkedvesebb számomra. Én nem tudok nélküled élni. És nem is akarok. Az az élet, olyan üres, és elveszett. Én mindent megteszek csak bocsáss meg nekem. Én mindent megteszek érted. Mindent. Te vagy nekem a mindenem. És ezek nem üres szavak.-mondta könnyes szemekkel.
Az én szemembe is könnyeket csaltak a szavai. Éreztem benne az érzelmet.
Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, és örökké csókoltam volna édes ajkait. De nem tehettem.
-Megbocsátok neked. Ezért jöttem, hogy elmondjam már nem haragszom rád. Tudom mi történt, és én sajnálom hogy akkor elmentem. de most már nem tudunk mit tenni nemde? Így alakult. Haggyuk a múltat. Felejtsük el, és lépjünk túl.-mondtam.
-Mi? Ezt meg hogy érted?-kapta fel a fejét
-Hát ahogy mondtam. Felejtsük el a történteket, és lépj túl te is ahogyan én. Tudod jól, hogy örökké szeretlek, a szívem a tied. De kénytelen leszek anélkül élni. Megbocsátottam neked. Márcsak azért is, mert tudom nem te voltál a hibás. De mostmár nem hátrálhatok meg azelől, amit elhatároztam, és amibe belekezdtem.-mondtam óriási fájdalommal a szívemben. Azt hittem ot helyben összerogyok úgy hasított belém a fájdalom.
-Mii? Miért, mibe kezdtél bele!!?????-kérdezte ő is oylan érzésekkel mint én.
-Egy párkapcsolatba. Valaki mással. Ez is az elhatározásom része.. És én...
-Mi?? Valaki mással? Micsoda? Naomy!! Miket beszélsz. Mond hogy nem. Mond, hoyg csak játszik velem a képzeletem. Én már azt hittem azért jöttél mert..-mondta
-Azért jöttem, hogy elmondjam nem haragszom rád, és hogy ne tégy semmi butaságot. Ne emészd magad.-vágtam rá.
-Mii? Neem! Ezt nem mondhatod komolyan. Ez nem igaz. Háháháhá.. Tudom már. Most csak itt vagy, mindezt megjátszod, hogy utána elmond csak viccelsz, és hogy engem szeretsz, engem akarsz.-mondta
-Igen.. Csakis téged szeretlek, téged akarlak! És igen, ez az egész csak egy vicc, miből felébredünk egymás mellett, és egymás karjaiban. Csakis téged szeretlek, téged akarlak.-mondtam magamnak. Nem mondhattam ki hangosan, pedig legszívesebben kikiabáltam volna. De nem....
-Nem Taylor. Nem játék, nem vicc.-mondtam remegőhangon.
-Akkor mi volt az hogy szeretsz? Akkor miért mondassz ilyet? Miért? Játszol velem? Miért teszel tönkre? Miéért? -rogyott térdre, és a könnyei hevesen potyogtak a földre.-Nem vagyok egy játék. Fogd fel! Vannak érzéseim, és te csak úgy játszol vele?? Neeem! Én szeretlek! Mindennél jobban.! Kérlek mond hogy te is szeretsz.Kérlek! Tudom hogy ez nem lehet valós.
Nem feleltem csak zokogtam.
Most miért teszed ezt vele?? Menny már oda, és öleld magadhoz.
De végül megtaláltam a hangom.
-Én nem..Nekem is nagyon fájt. De megismertem valakit.És közelebb kerültem hozzá. Új életet akarok kezdeni!! Elfelejteni minden rosszat. Én besokalltam.-zokogtam-Ha akkor, hallgattalak volna végig, minden rendben lenne, tudnám nem te vagy a hibás. De most már nem léphetek vissza. Most már nem tehetem ezt meg Joshal.-zokogtam
-Miket beszélsz?Ne mond ezt! Ez nem lehet!-fejét kezeibe temette
-Nekem sem könnyű. Nagyon sajnálom, hogy így bánok veled. Nekem sem könnyű elfelejteni téged. Kiejteni ezeket a hülyeségeket a számon.Téged itthagyni, és kettőtök közül dönteni. Minden olyan zavaros-feleltem még mindig zokogva.
A könnyeim csak záporoztak akárcsak az eső odakinn.
-Tee..te. szereted őt?-kérdezte a legnagyobb fájdalommal a hangjában.
-szeretem.-hazudtam. Bár nem volt így. Egyáltalán nem szerettem. De talán ha ő ezt hiszi, könnyebb lesz neki, és nem táplálok benee hamis érzelmeket, hogy küzdjön.-hittem
-És engem?
-Nemtudom. Szeretlek még.Azthiszem.-hazudtam..
Olyan nagyon fájt. Annyira. A szívem megszakadt. Az a szív ami az övé. Amit nekiadtam. Még amikor egészben volt. Bárcsak ne kellett volna ezt mondanom!! Bárcsak neee kellett volna! De így kellet. Ha nem mondom mindezt, talán azt hiszi még van esély (Ami lett is volna..) és harcol azért, ami az övé. De nemakartam ezt. Josh miatt
-Neee. Ez nem lehet. Miért mondod ezt? Hát tényleg nem vagyok már neked fontos? Már télleg nem szeretsz? Másnak adtad a szíved?-kérdezte bánatosan.!
Nee Taylor! Ne kérdezz ilyet! Kérlek. Nem fogok tudni neked hazudni! Neem.
-Nem.Már nem-csak ennyit mondtam.
-De igen! Hogyisne szeretnélek! Mindenél jobban! Ne hidd el ezeket a hazugságokat! A szívem a tied. És a tied is marad!-ehelyett. De ezt inkább megtartottam magamnak.
-Hát akkor..Ez a vége? -kérdezte sírva.
-Igen! Ez a VÉGE.
-És már biztos nem kaphatlak meg?? Bármit megtennék érted!! Te is tudod. Nem lehet olyan mégegy, aki nálam jobban szeretne! Te is tudod.-mondta miközben rabul ejtett szemeivel.
Gyorsan elkaptam pillantásom, még mielőtt kimondom az igazam.
-Sajnálom.
-Neee. Elegem van!! Menny el! Hagyj magamra!-kiabálta, miközbe csak továb siratta a fájdalmát.
Még néztem őt aföldön kuporogva.. Ezt én tettem vele! Én!! Chrisnek igaza volt! Ha szeretném nem teném ezt! De én megtettem. De miéért?
Hiszen SZERETEM. nagyon nagyon. SZERETLEK TAYLOR. TE VAGY A MINDENEM. MINDENNÉL JOBBAN IMÁDLAK, ÉS AKARLAK. DE MOST ELVESZTETTELEK. DE ÉN SZERETLEK. ÉS TE IS SZERETSZ. ZÁRJUK LE. ÉS KEZDJÜK ÚJRA MÉGEGYSZER. MÉGEGYSZER-gondoltam .
-Nagyon sajnálom. Nem akartam. de így kell lennie. teljesen összezavarodtam. nagyon sajnálom. sajnálom.
Ekkor a sajnálom nállam a szeretleket jelentette. de ezt neki nem mondhattam el. Ezek voltak az utolsó szavaim, és én elrohantam. Otthagyva őt összetörve, megsebezve, és magányosan
Menetközbe Chrisbe ütköztem, de nem törődtem vele.
-Sajnálom.Én enm akrtam.-kiáltotam utána, miközbe hevesen szaladtam
-Mi?? Micsoda?Mit?-üvöltöte utánam, de én csak mentem és mentem.