12.fejezet/ Mi mindenre képes a harag..

Ott álltunk még egy ideig egymás karjaiban, mikor Taylor kapott egy hívást, így elkellett mennie. Én besétáltam a házba, onnan egyenesen fel a szobámba, mikorvalaki hátulról elkaptt. Will volt az. Én azt hittem, már régen elment.De tévedtem.-Szerelmem.Alig vártam, hogy visszajöjj.-motyogta.-Ne hívj szerelmemnek te szemét. ezek után még a barátod se lennék. Ha ezt hiszed, nagyon tévedsz. Ugyanis már a közelségedtől is undorodom.Miattad majdnem összevesztem azzal, akit szeretek. És te szándékosan hazudtál.Ocsmány dolog volt.-vetettem fel.-Jajj. És én szerinted a barátod szeretnék lenni?-kérdezte gúnyosan.-Nem!!!!-Nem tudom, hogy akkor meg miért vagy itt.-motyogtam.-Óó. mert itt a barátságnál sokkal többről van szó. Sokkkal-nyomta meg az utolsó szót, majd karomnál fogva elkezdett ráncigálni maga után.Próbáltam ellenkezni, de nem volt esélyem sem hogy kiszabadítsam magam szorításából. Cseles volt, mert ahátsó ajtón mentünk ki..Kiráncigált otthonomból, majd egyenesen rohanni kezdett velem, mialatt a hátára kapott.Karmoltam, haraptam, rugdostam, de ő mintha észre se vette volna. Peig mindent megpróbáltam ami tőlem telhetett.Próbálkozásom, elvett egy kis időt, és arra észleltem, hogy a hegyek felé tartunk.Már felfelé rohant, és én csak abban reménykedtem hogy kifárad, és letesz, és én úgy elrohanhatok. Bár erre nem került sor.Megérkeztünk a hegyekhez, ahol egy ház állt. Kinyitotta ajtaját, bevitt, majd belülről bezárta, és a kulcsot elrakta, hogy ne tudjak megszökni.Bennem volt a kísértés, hogy megölöm, mert legszívesebben ahoz lett volna kedvem, de nem tettem meg. Nem tudtam volna.-Miért hoztál ide?-kérdeztem dühösen-Mert így velem lehetsz. Nem választhat el minket senki.-suttogta-Dehogynem.. Tévedsz!!!! Taylor eljön.. Hidd el.. Tudom. És megfog téged ölni. És én nem fogom visszatartani.-fenyegettem-Nem Drágám. Te tévedsz. Annyira naív vagy, hogy az hihetetlen. Azthiszed szeret téged? Ha így lenne, már itt lenne nem gondolod? De neeem. Ő Kellyvel van éppen.Taylor a hugomé, te pedig az enyém. Tudod furcsa, hogy mit esztek benne mindketten. Te és Kelly.-Neem. nem és nem. Hazudsz. Se Taylor, se Kelly nem tenné ezt velem.-éreztem, hogy könnyeim végigfolytak arcomon.Nem akartam elhinni, hogy ezt teszik velem.-De igen. A hugom mindent elhisz nekem. Hisz miért is hazudnék nemde?-nevetett a képembe, majd folytatta-Elég volt annyit mondanom, hogy te azon vagy , hogy megkaparintsd Taylort ő már ugrott is.Elmeséltem neki, hogy milyen gonosz vagy, mert csak azért teszed hogy idegesítsd ezzel a hugocskám. És hidd el a düh, és a szerelem erősebb mint a józan ész.Már nem számítassz neki semmit.-mondta gúnyolódva. Élvezte, hogy a képembe dönfölhette mindenzt.Csak hallgattam szótlanul, és nem tudtam mit válaszoljak. Lehetett volna mondani valamit is erre?Közben sírtam, és sírtam. Nem akartam megérteni, miért csinálja ezt velem Will. De azt tudtam, hogy ittvagyok bezárva egy undorító alakkal, és senkinek nem hiányzom, és nem fontos nekik mi lesz velem.Nem tudtam miért kapom ezt. Hogy megérdemlem e. Nem tartottam igazságosnak hogy ez történik. Utáltam a helyzetet és magam.Nem sokáig, de eltűnődtem azon, hogy kellene megszabadulnom tőle. Csak magamra számíthattam.Arra észleltem, hogy Will hozzám beszél:-Hmm. Szivecském.. Annyira kívánatos vagy.-suttogta, majd elkezdett vészesen közeledni felém, majd engem megragadva a falnak tolt, és csókolgatni kezdett, és a keze csak úgy járt. Szó szerint letapizott.Tiltakoztam, de hiába. Mérhetetlen harag, düh, és méreg öntött el. Fujj...Iszonyatosan mérges lettem, ami minden egyes porcikám átjárta, és legszívesebben széttéptem volna.Ekkor valami szúrós, éles érzés futoot át rajtam, majd nagyon fájt mindenem.. mintha bennem végigment volna. Elvesztettem magam fölött az irányítást.Nem én határoztam meg tetteim. Mintha csak távolról néztem volna. Kezeimből hosszú éles ezüstösen csillogó karmok húzódtak ki. Tudtam mi volt az. Ilyet láttam Willnél is, mikor Taylorral harcolt. Ezzel próbálta megsebezni.Éppen Willt próbáltam szétkapni vele. Nem én irányítottam testem. A düh, amint átjárt, az ösztöneim által cselekedtem, ami a támadást súgta. "Megkell védenem magam"-csak ez járt az eszemben.Verekedtünk. Mármint én támadtam, és most Will védekezett.Fölényben éreztem magam, ami óriái önbizalmat adott. Nem állt szándékomban megölni. És már a mérgem is enyhült, mert Will a földön feküdt, és tudtam, már nem bánthat. Kikaptam a zsebéből a kulcs csomót, és az ajtó felé szaladtam.Még mindíg ideges voltam, és remegtek kezeim, de összpontosítanom kellett, hogy megtaláljam a zárba való kulcsot.Hallottam, hogy Will a földről próbált felkellni. Összeszedtem magam, és gyorsan kinyitottam az ajtót, és sebesen rohanni kezdtem. Magam sem tudtam merre mehetnék, a lényeg, hogy minnél távolabb tőle. Hallottam Will kiabálását nemsokkal mögöttem.-Állj meg! Ne tedd ezt szerelmem. Úgysem menekülhetsz el előlem. Senki nem fog segíteni. Ne nehezítsd meg! Így neked is könnyebb lenne.Nem törődtem vele,csak menekültem. És már azok a micsodák is visszahúzódtak. A karmok, így nem tudtam volna harcolni vele.-Hallod!!!? Állj már meg!-kiáltozott.De én scak szaladtam. Hátrafordultam menetközbe, hogy felmérhessem előnyöm, de beleütköztem valami keménybe. Megütöttem magam,amint hátraestem. Fájdalmasan felnyögtem.Pár másodperc múlva felültem, és megnéztem mi okozta sérülésem.