18.fejezet/ Sírni kell hogy újra nevess

Egy szobában ébredtem. Megrémülve néztem szét, mert ismeretlen volt számomra, és fogalmam sem volt róla, hogy kerültem oda. Hiszen a sziklán ültem.
-Júúj. Josh Josh.. Gyeje..Fejébredt. -ujjongott mellettem egy kislány. Picit selypített is.
-Hugi, menny ki.-szólta le egy mély, mégis fiatalos férfi hang.
Ziháltam a félelemtől, és a rémültségtől.
-Szia. Joshua vagyok. És benned kit tisztelhetek?-vigyorgott
Nem tűnt olyannak, mint aki bántana akarna, de jobb ha óvatos maradok-gondoltam
-Hol vagyok??-kérdeztem halkan, és félve
-Hogy hívnak?-kérdezett vissza
-Naomynak.-feleltem
-Jelenleg nálam vagy. Az otthonomba.-válaszolt immár ő is a kérdésemre
-Miért?
-Nem jutott jobb az eszembe. Megkérdezni meg nem tudtalak. Azóta most tértél először magadhoz.-mondta
-Mii? Mióta? Micsoda? Nem értek semmit!-mondtam zavartan, és a homályosság amit éreztem, csak erősödött, ezzel még jobban megrémísztve. Sírni kezdtem.
Fogalmam sem volt mit keresek én ott. Annyira zavaros volt minden.
Gondolom Joshua látta rajtam ennek a jelét, ígyhát közelebbjött és megkérdezte:
-Mi a baj?
-Szerinted? Hogy kerülök én ide? Utolsó emlékem, hogy a parton ültem.
-Én ezt nem tudom. A vízben találtam rád eszméletlenül. Idehoztalak, mert segíteni akartam.-mondta együttérzően.
Az utolsó percek teljesen kiestek. Nem tudom hogy kerültem a vízbe. Nem emlékszem hogy belementem volna. De várjunk csak!? Percek? Órák? Napok? Hetek?
-Mióta vagyok itt?És egyáltalán hol is?-kérdeztem egy kis idő hallgatás után.
-Ha jól emlékszem, 23 napja. És nállam vagy.-mondta
Mihelyst kiejtette ezeket a szavakat, egyszerűen megállt bennem az ütő. Lesokkoltam.
-Mii? N..Neeem.. Nem lehet..Hhh. Jézusom. Ez lehetetlen.-emeltem fel a hangom.
-Sajnálom. -suttogta-Én nem akartam neked rosszat. Féltettelek is. Azt hittem ennyi nap eszméletlenség után valami bajod történt.
-Történt is. Ez az egész. A.. családom..Nem tudsz valamit?-kérdeztem, de egyből eszembe jutott Tay.
A könnyek kiszöktek szememből. Minden rémlett. Hogy ő és Loren... Hogy ők ketten mit tettek. És az is, hogy azt mondtam Taynek hogy ne keressen többé. De most mégis hiányzott.
-Talán rosszul döntöttem?-kérdeztem véletlenül hangosan magamtól
-Tessék?-kérdezte Josh
-Semmi..
Tudtam így lesz a legjobb. Ő és én.. Mi. nekünk ez nem működött. Pedig az elején minden olyan jó volt.
-Nem tudom kik a szüleid. Hiszen, még azt sem tudtam te kivagy.De mond miért sírsz?-kérdezte ő is szomorúan
-Minden miatt. A még mielőt rám találtál történtek miatt. Eszembe jutott valaki. És a családom. Biztos aggódnak. Azthiszem.De lehet nem is hiányzom nekik. Akkor már kerestek volna.-mondtam még elkeseredettebben
-Nem tudom. Nagyon sajnálom. Ez az én hibám.-hunyta le a szemét.
-Neem.. neem. nem te vagy a hibás.-mondtam
-Jóváteszem. Kik a szüleid? Hol laksz?-kérdezte
Hhh,.. Jóváteszem..Pont ezt mondta Taylor is.. Hogy jóváteszi..
-Clintonban.-folytattam volna de félbeszakított
-Jézusom.. Bajban vagyunk..-mondta elhalkulva
-Miért?? Mi baj??-kérdeztem ijedten
-______________Az innen nagyon messzi van.-bögte ki végül, egy jó hosszú halgatás után.
-Mii? Mégis milyen messzi?
-Háát. egy repülőút, meg még egy kevés autóval ...több mint 2000 km-re onnan. Asszem
Hát én akkorra totál kikészültem.
-Neee kérlek mond hogy ne. Dee akkor én mégis hogy jutotam ide? Mit keresek én itt?!
-Mondom hogy a vízben találtam rád. Valószínű elsodort.Várjál. ez nem lehet. Ha ez így történt, akkor te.. akkor.csoda hogy túlélted.-nézett rám nagy zöld szemeivel. Akkor néztem csak meg ki is az én megmentőm
Egy télleg helyes srác. Sötétbarna haja, és szép zöld szemek. Nem volt olyan hűha de kigyúrt gyerek, de így is kidolgozott teste volt.
-Igen. Télleg.-hazudtam
Számomra nem holmi csoda volt. Ezt annak köszönhettem, hogy nem egy átlagos képességekkel rendelkező ember voltam.
-És.. ki volt az a kislány aki itt volt?
-Jaa, ő a hugom. Selly.. bocsi, ha rádijesztett, csak már ő is úgy várta hogy felébredj.-mosolygott
-Értem...
-És neked ki jutott eszedbe az előbb? Mikor sírni kezdtél?-kérdezett vissza
-Mindig ezt csinálod?-kérdeztem
-Háát van hogy ja.-mosolygott
-Taylor jutott eszembe.Miatta voltam a parton. Tudod, őő.. a barátom volt. Fontosabb volt bárki másnál. De aznap ő és a legjobb barátnőm szóval.. érted.Csókolóztak-mondtam halkan-Én megbíztam benne.Nagyon szerettem őt. És erre tessék. Mit ér a feltétel nélküli szerelem, ha a másik ezt nem értékeli..Becsapot engem érted? Megcsalt.
Hitegetett, hogy így szeret meg amúgy. Én hülye meg elhittem, és én szintén úgy éreztem iránta. De mielőt rámtaláltál, én rajta kaptam őket.-hangom elcsuklott de folytatni akartam.
Elakartam mondani valakinek, mi nyomasztja a lelkem, és vigaszt kerestem.
-Meglátott, hogy én otvoltam, és néztem amint mit múvel, mire odajött
Azt mondta félreértem, és hogy nem az történt amit gondolok.. mert hogy őt váratlanul érte, és hogy őt letámadta Loren.Chh. Láttam.-mondtam nevetve. Nem azért mert vicces volt, hanem mert már erre nem lehet mit mondani. Csak nevetni rajta, hogy milyenek egyesek. Nevetségesek.
-Láttam hogy nem tolta el magától. pedig ha télleg szeretne megtette volna. De ő csak azt állította hogy nem tudott mi9t reagálni. Olyan hirtelen érte. "loblokkolta" meg ilyenek. De én már nem akarok többet miatta sírni. Megmondtam neki, még ha fáj is, hogy nem akarom többé látni, felejtsük el egymást, meg hogy nem akarok több sérelmet, szóval ne keressen. És eljöttem. Lementem a partra, gondolkodni. Ot pedig az az utolsó emlékem, hogy a sziklán ülök. majd it ébredek fel, és most beszélgetek veled.-mondtam. -De így lesz a legjobb neki is és nekem is Tudom.-fűztem hozzá, mégis bizonytalanul.
Könnyeim megintcsak kifolytak.
De Josh figyelmesen hallgatott engem, és ez jól esett. Hogy beszélhettem vele erről.
-Húú. nem lehetett könnyű. De mivan ha, télleg úgy történt ahogy elmondta?-szegezte felém a kérdést.
-Nem tudom. de mindegy. Ha nem akrta volna azt a csókot, még csak azt sem haggya hogy Loren közeledjen felé. De nem. Láttam hogy nem csinált semmit.-mondtam szomorúan.
Josh odajött, és leült az ágy szélre.
-És most mit érzel iránta?Szereted?
-Persze hogy szeretem. Egy ilyen erős kapcsolatot nem lehet egyről a kettőre elfelejteni, és úgy tenni mintha nem lett volna semmi. Nem olyan könyű. DE elfogom felejteni. Idővel. Csak még mindent megteszek, hogy elkerüljem őt. És hogy nem találkozhatunk.
Furcsa volt, hogy kitártam a lelkem egy ismeretlennek, de jól esett. Egy nagy kő esett le a szívemről, ami azt csak nyomasztotta. Hogy magamba tartottam.
-És most mit fogsz csinálni?-kérdezte
-Látod ez egy nagyon jó kérdés. Bár tudnám.-mondtam halkan
-Figyelj, így a helyzetedből ítélve, felőlem nyugodtan itt maradhatsz ameddig csak akarsz. Már csak a barátod meg a távolság miatt is.
-Már nem a barátom...-mondtam.-De köszönöm hogy megengednéd, de még átgondolom.És a szüleid terhére sem akarok lenni.
-Nincsenek szüleim. Már mindketten elhunytak. Apám még a születésem előtt, anyu meg már 3 éve.-mondta
Nagyon elszégyelltem magam, felhoztam. Biztos elszomorodott
-Sajnálom. Neharagudj.-mondtam halkan
-Semmi baj. Már rég volt.
-És most akkor csak ketten vagytok egymásnak?
-Igen.. De így is teljesen jól megvagyunk. Tudod anyu mindíg tett félre, ha valami baj történne, akkor nekünk legyen miből élnünk. Hát ez jól jött. Így még azt sem mondhatom, hogy itt hagyott minket árván, és szegényen.-mesélte
-Huu. Akkor neked sem lehet könnyű életed. Nekem apám az aki nem él velünk. Anyu elhagyta.-mondtam-De azért sajnálom, hogy ez történt.
-Nemkell.. Már én sem sajnálom.-mosolygott-Hűű télleg, de udvariatlan vagyok. Megse kérdeztelek. Kérsz valamit inni, enni? Mostmár biztos farkas éhes vagy.
Én sírni kezdtem.. Olyan gyenge voltam.. Nem is hiszem el.. Kimondta hogy farkas, én meg egyből sírásnak estem.. Tudtam, nem lesz könnyű feldolgozni, de hogy ennyire.
Josh értetlen szemekkel nézet rám, várva a magyarázatom
-Bocsánat .. Csak nem is tudom. Ez olyan szomorú..-lódítotam
Nem mondhattam mást? Mit kellet volna? Bocsi, csak a volt fiúm farkas volt? Vagy mi? Nem jutott jobb az eszembe.
-Jaa, értem.. De mondom, ne sajnáld.-mosolygott-Na, de kérsz valamit?-tete fel újra a kérdést
-Igen, jólenne.-mondtam
-Rendben, akkor összedobok valamit. Addig estleg.. nem szeretnél beszélni a családoddal?-kérdezte
-Jujj, de télleg, ez jó lenne télleg.-feleltem
Akkor tessék.-nyújtotta felém a mobilját, majd kiment.
Én pedig fogtam a telefont, és tárcsáztam a már fejből ismert számot. Féltem, de egyben örültem, hogy újra hallhatom anyu hangját. Furcsa volt ez a kettő együtt. Megnyomtam a zöld gombot, majd vártam.

(Emma kérésére, már most feltettem;) Na puszii. Remélem tetszik, és hogy sokat komoltok:D ♥)