21.fejezet-Újabb csalódás

Már egy ideje Joshnál laktam.. A következő 4 hét sem telt másképp. Josh nagyon figyelmes volt velem, ott volt mellettem, ha kellett, és tudta mikor kellett egy kis magány. Már egész jól beilleszkedtem közéjük. Mindenben segített. Akárcsak egy nagyon jó bárát. És erre szükségem volt. Valakire, aki támaszt nyújt nekem, és tudja hol a határ...Nem lépi át azokat. Velem van, olyan közel, amennyire kell. De aznap.. Egy keddi napon már nem tudtam mit gondoljak


*****
Joshhal lementünk a partra, sétálgatni. Leültünk a sziklákra, és hallgattuk a vizet.
-A legutóbb, mikor ilyen helyzetbe voltam, elsodort a víz, melybe nem is tudom hogy kerültem bele, majd 23 napig eszméletlenül feküdtem egy idegen lakásában.. Vicces nem?-úztem gúnyt az életem egy részéből.
-Ne mond ilyet! Szerintem eggyáltalán nem vicces! Dee.. Én örülök, hogy ez így történt. Persze jobb lett volna más körülmények közt megismerni, de a végeredmény ugyan az nemde? Megismerhettem egy remek lányt, és én nem változtatnék semmit.-csattant fel
-Ez kedves..-felálltam, majd elkezdtem sétálni. Josh követett, tehát tudtam hogy hallja mit mondok, így elkezdtem:
-De én mindent másképp tennék az életembe.. Minden egyes percet,órát,napot feleslegesnek érzek, amit az utóbbi jó ráp évben megéltem.-motyogtam magam elé búsan.
-Pedig nem az.. Én nagyon örülök, hogy vagy.. Hogy ismerlek.-mondta, majd megállított.
--Tudod, én is voltam ilyen időszakban. Hogy feleslegesnek éreztem mindent. És ha előre tudhattam volna, hogy ez lesz, ami volt, másképp cselekedtem volna. De nem búslakodom... Elfogadom, mert nem fordulhatok magamba. A hugom számít rám. Felelőséggel tartozom neki. És itt vagy tee.. Tudod.. kezdem azt érezni, hogy te.. te érted is.. felelek. .. Úgy érzem hozzám tartozol..-mondta, majd a következő percben arra eszméltem, hogy ajkai sasként csapnak le az enyémekre...Egy percre álltam csókjai ostromait, de végül elhúzódtam.
Álltam előtte egy darabig, és lecsapásként érő képek zajlottak le a fejembe. Elszaladtam... Bután viselkedtem, tudom. De mentségemre szóljon, hogy teljesen összezavarodtam. Minden összekuszálódott.
Azok a szálak, melyek már kezdtek visszaforni, most újra kiszakadtak a helyükről.
Bűntudatom volt, pedig nem tartoztam magyarázattal senkinek. De Taylor.. Minden olyan rossz volt. És én még halálosan belevoltam esve. Szerettem még. Próbáltam elfelejteni, de nem ment. Lehet, nem is akartam...? Nehéz volt ez nekem. Gyenge voltam, törékeny, és könnyen sebezhető. Kitártam előtte a szívemet.. megnyitottam neki a hozzá vezető utat. A hozzám vezető utat!!! De ő eldobta a lehetőséget. Megsebezett, a szívem pedig vérzett. Időre volt szüksége. Amit meg is kapott. Aztán már épp, hogy kezdtek gyógyulni a hegek, ittvolt egy másik fiú, aki szétnyitotta őket. megnyitotta a maga utát. És ezzel a fiúval, névszerint Joshhal, minden más volt. Mellette más lehettem.
Mellette, a legátlagosabb EMBERNEK éreztem magam, ki ismét lenni akartam. És ez tetszett.
2 személy létezett számomra. Taylor, az igazi, örök szerelmem, akit mindennél jobban szerettem, de ő halálosan megbántott.
Josh, aki mellett olyan voltam, amilyen lenni akartam. Csak egy lány a sokközül. És én, .. meg..megszerettem őt. Közel kerültem hozzá.
De vajon mennyire? Jobban mint Taylorhoz? Vagy nem?
Magam sem tudtam..
Megijedtem az érzésektől. Lehet, hoyg az, hogy szeretem Josht csak egy átmeneti elmezavar. De mivan, ha mégis megszerettem?
Taylor.. Rákellett jönnöm, hogy ő örökké fontos lesz nekem. Mindíg is az életem része lesz. Csak lehet, már nem úgy mint korábban.
De viszont, most biztos nagyon megbántottam Josht. Biztos azt hiszi, vele volt a gond.
Megálltam, és leültem a víz közelébe. Térdeimet felhúztam, ás ráhajtottam a könnyekben úszó arcomat, miközben karjaimmel lágyan átkaroltam a lábaim. Összevoltam törve lelkileg!
-Ne haragudj. nem kellett volna.-hangzottak el e szavak mellőlem.
-Nee. Te ne haragudj rám. Nem miattad volt. Egyszerűen csak összezavarodtam.-magyarázkodtam.
-Tudom.. És épp ezért nem kellett volna.-mondta bűnbánóan.
-Neeem! Hagyd már abba! Épp ez az. Hát nem érted? Én.. én élveztem. Nem volt ellenemre.! -kiabáltam le Josht, aki csak megszeppenve, csodálkozva nézett énrám.
A lelkiösszeroppanás határait feszegettem, de már nagyon félő volt, hogy átszakítom, és beelőrülök.
Rájöttem, ezt nem kellett volna kimondani.
Mostmár nem csak én voltam az, aki nem tudta mi is történik, hiszen ha az eszemre már nem is, csak a lelkemre, szívemre hagyatkozhattam, melyek nem segíthettek nekem ebben az igen nehéz, megrázó időszakban.
Josh ott állt előttem, még mindíg olyan rémült fejet vágva, mialatt a megfelelő válaszra kereste a szavakat.
-Nem bántad meeeg?-kérdezte merő meglepettséggel a hangjában.
-Neem! Nem tudom.. Már semmit nem értek. Akartam, hogy tovább csókolj, de azt nem hogy megcsókolj érted?? -kérdeztem.
-Neem!-felelte rögtön.
-Ajj. Na.. szóval. nem akartam, hogy megcsókolj. Jobb szerettelek volna barátomnak, aki most segít kiláballni ebből az időszakból.. De megtetted, és így, hoyg már éreztem az ízed, az érzelmeid, vágyom arra hogy még többször megtedd. akartam, de ez mindent összezavart.
-Taylort..És te.. Már nem tudom..-zokogtam.
-ss.Ne sírj. Én.. nem tudom mit felelhetnék.. Lehet jobb lenne, ha félretenném az érzéseim, de nem bírom magamba folytani. Vágod milyen érzések kavarognak bennem is? Megszerettelek.. Azt hiszem hogy.....-félbeszakítottam. Nem akartam, hogy kimondja.
-Nee. elég! Kérlek.. Ezt ne. Csak ezt nee.! Én.. Áá.Mit tegyek? Hhh? Mond meg nekem! Te. egyszerűen nem szerethetsz engem. Én, Taylort szeretem.! ŐŐŐŐT! Azthiszem.. Hiába teszek bármit, mindig ő jár a fejembe. De most erre előállsz ezzel a szeretlek szöveggel. Nem tudom, hogy bízhatnék meg még egy férfiban.. Pedig, veled minden olyan amilyennek szeretném. Egyszerű, és kedves. Melletted..olyan..nem is tudom..törtem ki.
Nem akartam újabb kapcsolatot. nem akartam csalódni. nem akartam több sérelmet.. de ilyen a szerelem(sajnos)
-Hhhu.-nyögte ki.
-Igen.. Huu. Ez vagyok én.. Így már nem is kellek igaz? Ha igen, így kell elfogadnod. Én nem lehetek egészében a tied. Félemberként kell hogy szeress. Mert a másikfelem Tayhez húz. Azt súgja, vele kell lennem. Mellette a helyem. A másik meg az ellenkezőjét...-zokogtam.
Nem tudom mi a mocskos franc ütött belém.. Ugyan, csak az igazat mondtam, de ezzel teljesen a földbedöngöltem Josht.
-Neked időre van szükséged. Jobb lesz, ha szépen hazamegyünk, és szépen lefekszel. Pihensz, és hagyod, hogy lehiggadj.Minden rendben lesz.-csitított.
ezzel iszonyatosan felmérgesített. Nem értettem, hogy tudott ezek után is ilyen önzetlen lenni. Neki is fájtak a szavaim, mégis velem törődött. Bántott, hogy én milyen otrombán a képébe vágtam az igazságot, ő meg még ezek után is higgadt, és kedves volt velem. Télleg, lehetséges ez?
Ezen mélyen elgondolkodtam.




****
Tessék, itt a fejezet.:D éjfél után 49 perccel kezdtem el írni..:D 1.50 van:D De meghoztam..;)